Ahogy közeledik a 36. Lidl Balaton-átúszás nagy napja, úgy nő az izgalom a résztvevők között. Legyen szó a legidősebb vagy a legfiatalabb indulóról, újoncokról, rutinosakról – az átúszás csobbanóinak ugyanaz a célja: teljesíteni az 5,2 km-es távot. De vajon ki hogyan készülődik? Kinek mit jelent az átúszás?

Gurbán Béla azon kevesek egyike, aki elmondhatja magáról, hogy eddig minden átúszást teljesített! Saját bevallása szerint ő egy igazi, a Balatonhoz hűséges veterán, akinek ez az esemény évről-évre ott a naptárában. Mint mondta, rengeteg barátot szerzett az évek alatt, számára mindegyik úszás emlékezetes élmény, de ha mégis ki kellene emelnie egy alkalmat, akkor az első közös úszás a gyerekeivel a kedvence. Szeretné majd az unokáival is ugyanezt átélni, a 80 feletti körben is rajtolni.

A legidősebb női induló már be is töltötte a 80. életévét! Kertész Zsuzsa első alkalommal 1994-ben az unokája miatt úszott. Azóta már 10 tóátúszáson vett részt. Idén legnagyobb örömére ismét csatlakozik hozzá a már felnőtt unokája, így ez az úszás is mérföldkő lesz. A felkészülése legnagyobb titka az egészséges életmód, a rendszeres mozgás. Hetente úszik 2-2,5 km-t, tornázik, naponta sétálnak a férjével, és sok időt tölt a kertjében. A legnagyobb értéknek a családját tartja, mert az egymásról való gondoskodás tartja őt szellemileg és testileg is fitten. Az átúszást mindig egy hosszabb pihenéssel, alvással „nyomtatja el.” Ezt még rímekben is megfogalmazta: „Egész nap a Balatont átalúszva, másnap a napot átalussza.”

Az esemény nagykövetei Biros Péter és Székely Bulcsú olimpiai bajnok vízilabdázóink. A két pólós hosszú ideje nem úszott ekkora távot,  számukra most  a táv teljesítése a cél. Mindketten „újoncok”, ugyanis első alkalommal vesznek részt az átúszáson.

„Már többször terveztem, de valahogy mindig közbejött valami. most azonban nincs visszaút” – mondta Székely Bulcsú. Nem úgy vág neki az 5,2 km-nek, mint egy versenynek, így az időeredmény sem mérvadó. Jól szeretné érezni magát, a hangulat, a pozitív élmény a fontos.

Biros Péternek is a családias hangulat, a közös élmény a legfontosabb. Ő fiaival úszik, akik már izgatottan várják az átúszás napját, a gyerkőcök igazi versenyzőkként rajtolnak.