IDEÁLIS SUP KÖRÜLMÉNYEK VÁRNAK!

A Balaton-átúszást mindig ideális körülmények között rendezzük meg. Mindig meleg, de legalábbis nem hideg a víz, minimális vagy alacsony hullámok vannak, és eső, szél, vihar se várható az esemény napján.

IDŐPONT

2021. augusztus 7.

Tartaléknapok: augusztus 8., 14., 15

A megrendezésről az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumával és a Balatoni Vízirendészettel történő egyeztetést követően, az esemény előtt 2 nappal, csütörtökön délben adunk tájékoztatást.

HELYSZÍN

Rajt: Révfülöp, a kikötő melletti labdarúgópálya
A rajthelyszín pontos címe: Révfülöp, Halász u. 7. (labdarúgópálya)
Révfülöp a Balaton északi partján, a 71-es úton közelíthető meg. Útvonaltervezés

Helyszínrajz
A Balaton-áthúzás rajthelyszíne a Balaton-átúszás (5,2 km) rajtjától néhány méterre, a labdarúgópálya és a Balaton közötti sétányon lesz.

Cél: Balatonboglár, Platán Strand

Helyszínrajz
A Balaton-áthúzás célja terveink szerint a Féltáv (2,6 km) rajthelyszínétől néhány méterre lesz.

PARKOLÁS

Amennyiben autóval érkezel, Révfülöpön az alább megjelölt helyeken tudsz majd parkolni. Kérjük, hogy csakis az itt jelzett parkolókat keresd és használd. Érkezz időben az eseményre, hagyj magadnak kellő időt a szabályos parkolóhely megtalálására.

És kérjük, hogy mindig a KRESZ szabályait betartva állj meg az autóddal. Légy tekintettel és vigyázz a helyi környezetre!

Balatonbogláron résztvevői parkoló kialakítására nincs lehetőség.

TÁV, ÚTVONAL

Táv: 5200 m

  • A távot a SUP típusától függetlenül csak egyéni indulók teljesíthetik, a SUP-on más személy nem tartózkodhat (kutya sem).
  • A távot csak és kizárólag a Révfülöp-Balatonboglár útvonalon lehet teljesíteni. Balatonboglárról visszaevezni szigorúan tilos!
    • Az útvonal az úszóktól keletre (Tihany felé) lesz. Végig a SUP  jobb oldalán/jobb kéz felől lesznek az úszók, időnként bójával elválasztva.
  • A teljesítés közben az átúszás jelzőbóják menetirány szerinti bal oldalán (jobb kézről) max. 30 m-es távolságban kell haladni, illetve a Balaton-átúszás Féltáv biztosítóhajóit ugyanilyen módon kell elhagyni.
  • Tilos az úszósávon (bóják és biztosítóhajók közötti terület) belül haladni.

Útvonal:

NEVEZÉSI DÍJAK

Előjelentkezéssel (előjelentkezés az esemény hetében csütörtök éjfélig lehetséges)Ft/fő
alap nevezési díj (eseménypólóval)10.000 Ft
Spuri Aranykártyás (eseménypólóval)9.000 Ft
Helyszíni nevezés (eseménypóló nélkül)10.000 Ft

FIGYELEM! A nevezési díjat csak pontosan kiszámolva, készpénzben tudjuk elfogadni.

 A nevezési díj tartalmaz:

  • részvételt az eseményen
  • biztosított útvonalat
  • az előnevezett résztvevőknek egyedi emblémázott pamutpólót
  • ingyenes hajójárat egyszeri igénybe vételi lehetőségét a Balatonboglár-Révfülöp viszonylatban
  • orvosi szolgálatot
  • chipes időmérést
  • beérkező csomagot
  • 21,26 % áfát

ELŐZETESEN REGISZTRÁLOK!

NEVEZÉS MÓDJAI, FOLYAMATA

Előzetes regisztráció:

06.16-tól az https://uszas.futanet.hu/ oldalon keresztül.

A megadott e-mail címmel és jelszóval a belépés után válaszd ki, melyik távon indulnál. Töltsd ki a szükséges adatokat, add meg a pólóméreted, majd a továbblépés után véglegesítsd a regisztrációt vagy más személyt, személyeket is regisztrálhatsz. A folyamat befejezéséhez nyomj rá a ‘Fizetek’ gombra!

Tényleges fizetés nem történik, de ez szükséges a regisztráció lezárásához.

Ha a Lidl Balaton-átúszás úszósapkát is a kosaradba tetted, akkor viszont van fizetési kötelezettséged, ennek az ára nem egyenlíthető ki a helyszínen. A tranzakció sikeres lezárása után egy külön visszaigazolót kapsz erről e-mail-ben.

A sikeres regisztráció esetén a megadott e-mail címre(címekre) megérkezik a nevezési visszaigazoló .pdf ami egyben a nevezési lap is lesz. Előfordulhat, hogy ez a spam/ kéretlen levelek mappádba kerül, így kérjük, itt is ellenőrizd!

Ezt nyomtasd ki, és kérjük, mutasd be Révfülöpön nevezéskor, ahol az időmérésre szolgáló  sárga színű karszalagot is megkapod.

Itt fizeted majd ki a visszaigazolón feltüntetett nevezési díjat befizetni. Kizárólag készpénzes fizetésre lesz lehetőség.

Kérjük, vedd figyelembe, hogy a nevezési visszaigazoló kinyomtatására a helyszínen nincs lehetőség!

ELŐZETESEN REGISZTRÁLOK!

Helyszíni nevezés:

Révfülöpre érkezve tölts ki egy nevezési lapot!

Ezzel és a nevezési lappal menj a nevezési sátrakhoz, ahol az időmérésre szolgáló és az eseménypóló átvételéhez szükséges piros színű karszalagot is megkapod.

Ne feledd, a helyszíni nevezés díja nem tartalmazza az esemény pólóját. Azt a készlet erejéig Balatonbogláron 2000 Ft-ért megvásárolhatod.

Nevezés véglegesítése, nevezési díj befizetése, időmérő karszalag átvétele: 2021.08.07-én 8:00-11:45 között csak Révfülöpön lehetséges, a versenyközpontban.

Az ügyintézés gyorsítása érdekében javasoljuk, hogy a védettségi igazolványt és a hozzá tartozó személyazonosító okmányt fénymásolatban, egy lapon hozd magaddal, ezt a versenyközpont területére lépéskor fogjuk ellenőrizni fogjuk ellenőrizni.

A KARSZALAG ÁTVÉTELE ÉS A VÍZRE SZÁLLÁS ELŐTTI TEENDŐK RÉSZLETESEN

Ha Révfülöpre érkezel:

  1. Amennyiben előzetesen nem regisztráltál az eseményre, a rajtterületen kívül található sátorban töltsd ki a nevezési lapodat!
  2. A SUP rajtterületre történő belépéskor ellenőrizzük az aktuális járványügyi intézkedéseknek megfelelően a jogosultságodat.
  3. A versenyközpont sátorban adjuk át a nevezési díj befizetése ellenében az időmérésre és azonosításra szolgáló karszalagot.
  4. Ha van csomagod, amit Balatonboglárra akarsz átküldeni, vagy teljesítés után Révfülöpön visszakapni, add le a megfelelő csomagmegőrző sátorban
  5. Fújd fel a SUP-odat, és gyere vissza a rajtterületre!
    1. A rajtterületen belül átmeneti depót alakítunk ki azoknak, akik merev vagy már felfújt SUP-pal érkeznek.
    2. A Decathlon standjánál munkatársaik is segítenek a SUP felfújásában, ha szeretnéd.
  6. Állj be a rajtolók közé, és amint rád kerül a sor, szállj vízre a lépcső segítségével!

Ha Balatonboglárra érkezel:

  1. Keresd fel a csomagmegőrző sátrat, ahol kapsz egy igazolót, amivel jogosult leszel igénybe venni a Révfülöpre induló hajót (ingyenesen)
    1. A hajót merev vagy felfújt SUP-pal nem lehet igénybe venni.
  2. Révfülöpön a mólótól jobbra fordulva menj a labdarúgópályához!
  3. Amennyiben előzetesen nem regisztráltál az eseményre, a rajtterületen kívül található sátorban töltsd ki a nevezési lapodat!
  4. A SUP rajtterületre történő belépéskor ellenőrizzük az aktuális járványügyi intézkedéseknek megfelelően a jogosultságodat.
  5. A versenyközpont sátorban adjuk át a nevezési díj befizetése ellenében az időmérésre és azonosításra szolgáló karszalagot.
  6. Ha van csomagod, amit Balatonboglárra akarsz átküldeni vagy teljesítés után Révfülöpön visszakapni, add le a megfelelő csomagmegőrző sátorban!
  7. Fújd fel a SUP-odat és gyere vissza a rajtterületre!
    1. a rajtterületen belül átmeneti depót alakítunk ki azoknak, akik merev vagy már felfújt SUP-pal érkeznek.
    2. A Decathlon standjánál munkatársaik is segítenek a SUP felfújásában, ha szeretnéd.
  8. Állj be a rajtolók közé, és amint rád kerül a sor, szállj vízre a lépcső segítségével

KORHATÁR

14 év alatti indulóknál hangsúlyosan ellenőrizzük a szülői/gondviselői hozzájárulás meglétét.

14 év alatti induló csak szülő/gondviselő kíséretében indulhat az eseményen, és teljesítheti a kihívást.

Minden 18 évnél fiatalabb résztvevő, aki nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, vagy nem sportorvosi engedéllyel rendelkező igazolt sportoló, csak koronavírus ellen védett személy felügyelete alatt vehet részt az esemény bármely távon.

RAJTOLÁS IDŐTARTAMA

9:00-11:00 között
Az első rajtolás 1 órával a Balaton-átúszás indítása után lehetséges, így ez módosulhat (korábbra és későbbre is tolódhat).
Az időjárás esetleges változása miatt a rajtolás záró időpontja korábbra kerülhet.

FRISSÍTÉS, BEÉRKEZŐ CSOMAG, PÓLÓÁTVÉTEL

Rajtolás előtt vízzel lehet frissíteni.
A  táv teljesítése közben útvonalfrissítésről minden indulónak magának kell gondoskodnia.

A SUP célterületen belül egy beérkezői csomagot adunk át a támogatók ajándékaival. A beérkező csomag egyes elemei (pl. kávé, péksütemény) a csomagban található kupon leadásával vehetők át.

A pólót az előnevezéssel rendelkező résztvevők a nevezési sátorban kapott sárga karszalag birtokában vehetik át Balatonbogláron, az úszás célterületén kívül felállított pólóátvételi sátorban.

A pólót a helyszínen nevezők a készlet erejéig Balatonbogláron 2500 Ft-ért megvásárolhatják.

SZINTIDŐ

A táv teljesítését legkésőbb 11 órakor lehet megkezdeni.

A célba legkésőbb 13 óráig meg kell érkezni.

Kérjük az 5,2 km-t tervezetten 2 óránál hosszabb idő alatt teljesítőket, hogy az indulást ehhez igazítsák!

A fenti időpontok az időjárási helyzet változása következtében módosulhatnak (korábbra kerülhetnek), amiről a hatóságokkal történt egyeztetést követően döntünk.
A táv teljesítése közben során kilométerekhez igazított pályazárási időpontokat állapítunk meg. Az egyes kilométerekhez a lenti időpontokig meg kell érkezni.

Pályazárási időpontok a 11 órás rajt zárási időponttal számolva:
2 km-nél: 11:45
3 km-nél: 12:10
4 km-nél: 12:35

ÖLTÖZŐ, RUHATÁR, CSOMAGMEGŐRZÉS, ZUHANYZÓ

Révfülöpön és Balatonbogláron is átöltözési lehetőséget biztosítunk a nevezési központ közelében felállított sátrakban.
Lehetőség lesz csomagot leadni:
– helyszínen maradó csomagokat Révfülöpön és Balatonbogláron is
– Révfülöpön Balatonboglárra átszállítandó csomagokat is
A ruhatár nyitvatartása:
Balatonbogláron:
Csomagleadás: 5:50-9:50-ig
Csomagfelvétel: 15:00-ig

Révfülöpön:

Csomagleadás: 7:00-10:50-ig
Csomagfelvétel: 15:00-ig

A csomagleadás menete:

A csomagleadó sátrakhoz ne menj merev falú vagy felfújt állapotban lévő SUP-pal! Kérjük, ezeket a sporteszközöket a Balaton-áthúzás nevezési sátor közelében kialakított átmeneti, felügyelt tárolóban helyezd el az indulás előtt.

Révfülöpön:
Csomagot leadni csak a nevezési díj kifizetésekor átvett karszalag bemutatása után lehetséges.
A helyszínen maradó csomagok leadása a csomagmegőrző sátorban történik. A csomag leadásakor egy karszalagot adunk az indulóknak, amelynek a száma megegyezik a csomagra rögzített etikett számával. A csomagot az átúszást követően a karszalag bemutatásával lehet átvenni. Ezt azoknak ajánljuk, akik a táv teljesítése után visszahajóznak Révfülöpre.
A résztvevőket szállító hajóra csak leengedett és összecsomagolt állapotában lehet a SUP-ot felvinni. Ezen a hajón merev falú SUP szállítására nincs lehetőség.

A túlpartra átküldendő csomagok leadása a csomagleadás feliratú sátorban történik. A csomag leadásakor egy újabb szám és egy színre utaló betűkód kerül a karszalagra. A csomagot a túlparton a betűkódnak megfelelő színjelzésű sátornál lehet átvenni a karszalag bemutatásával. Ezt azoknak ajánljuk, akik a táv teljesítése után Balatonbogláron maradnak. 

Balatonbogláron:
Csomagot leadni az érvényes nevezéssel rendelkezőknek és a nevezni szándékozóknak egyaránt lehetséges. Ezt azoknak ajánljuk, akik Balatonboglárra érkeznek, majd áthajóznak Révfülöpre a rajthoz.
A résztvevőket szállító hajóra csak leengedett és összecsomagolt állapotában lehet a SUP-ot felvinni. Ezen a hajón merev falú SUP szállítására nincs lehetőség.

Balatonbogláron, a Platán Strandon nyilvános zuhanyzó áll a résztvevők rendelkezésére.

KERÉKPÁRDEPÓ

Mindkét parton felügyelt kerékpárdepót alakítunk ki, de a kerékpárok lezárásáról a résztvevőknek kell gondoskodni. Kerékpár túlpartra történő átszállítására nincs lehetőség.

IDŐMÉRÉS

Az időmérés a nevezési díj befizetésekor a csuklóra rögzített karszalagban elhelyezett chip segítségével történik.  A karszalag vízálló anyagból készül, így sportolás közben nem sérül.
A chipet kollégáink egy leolvasó segítségével a vízre szálláskor és a célban is ellenőrzik, így rögzítve a teljesítés idejét.

Kérjük, vigyázz a karszalagodra, ne hagyd el, ellenkező esetben nem lesz mért időd az eseményen.

HAJÓKÖZLEKEDÉS AZ ESEMÉNY ALATT

A résztvevőket szállító hajóra csak leengedett és összecsomagolt állapotában lehet a SUP-ot felvinni. Ezen a hajón merev falú SUP szállítására nincs lehetőség.

BALATONBOGLÁRRÓL RÉVFÜLÖPRE:

A Lidl Balaton-átúszás ideje alatt katamarán hajók közlekednek Balatonboglár és Révfülöp között.
A katamaránok közlekedése folyamatos. A hajó mindig akkor indul útnak, amikor megtelik.
AZ ELSŐ HAJÓ Balatonbogláron az átúszás reggelén, 7.00-kor áll be a kikötőbe, miután megtelik, elindul Révfülöpre. Révfülöpön beszállás után indul vissza, és így tovább.
A rajtolni szándékozó úszókat szállító hajóknak pontos menetrendje nincs, amint egy hajó megtelik, indul Révfülöpre.
Az UTOLSÓ HAJÓ, amivel a rajtolni szándékozók odaérnek a 11 órási rajtzárásra, 10 órakor indul Balatonboglárról.

RÉVFÜLÖPRŐL BALATONBOGLÁRRA:
A Lidl Balaton-átúszás ideje alatt több hajó közlekedik Révfülöp és Balatonboglár között. A hajók közlekedése folyamatos.
Az északi partról a kísérőket szállítják át Balatonboglárra.

Az UTOLSÓ HAJÓ, amivel a résztvevők visszajuthatnak Révfülöpre, 15 órakor indul Balatonboglárról.

Az 5,2 km-es táv résztvevőinek egy út ingyenes, amit az úszáshoz kapott karszalag bemutatásával lehet igénybe venni. Esetleges további utazásokhoz jegyet kell vásárolni.
A féltáv résztvevőinek és a kísérőknek minden útra jegyet kell váltani.
Javasoljuk, hogy azok a kísérők, akik előzetesen tudják, hogy oda és vissza is utaznak majd, váltsanak menettérti jegyet az első utazás előtt, elkerülve ezzel a hosszas sorban állást. A hajóutazás alatt a Balatoni Hajózási Zrt. jegyárai érvényesek.
A jegyeket a BAHART helyszíni pénztáraiban lehet megváltani.

A hajókon az aktuális járványügyi szabályok betartása kötelező.

EREDMÉNYLISTA

Az eredményeket itt találod, ezek a célba érkezést követően folyamatosan frissülnek. Innen letöltheted személyes okleveledet is, amellyel akár Facebookon is büszkélkedhetsz ismerőseidnek.

LIDL BALATON-ÁTÚSZÁS ÚSZÓSAPKA

Vásárolj magadnak vagy ajándékba Lidl Balaton-átúszás úszósapkát.

Az úszósapka fehér, mindkét oldalán logózott. A képen látható grafikák közül az egyik a sapka egyik, a másik a másik oldalán van.
– anyaga 100% hipoallergén szilikon
– csúszásgátló belső bevonat, ami nem “tépi” a hajat.
– maximális rugalmasság
– unisex, felnőtt méret: 22,5 x 19,2 cm

Az úszósapkát a következő módokon tudod megvásárolni:

  1. 06.16-07.15. között online az uszas.futanet.hu oldalon, a sapkát „termékek” menüpontban találod.
    Az előrendelt úszósapka ára 4990 Ft, ami tartalmazza a postázás költségét is. A beérkezett megrendeléseket a rendelkezésre álló készlettől függően várhatóan július elejétől postázzuk, így azt jó eséllyel (a posta gyorsaságától függően) időben megkapod, hogy az új szerzeményben teljesíthesd a távot.
  2. 07.16-07.30. között online az uszas.futanet.hu oldalon, a sapkát „termékek” menüpontban találod.
    Az előrendelt úszósapka ára 4990 Ft, ami tartalmazza a postázás költségét is.
    Az ebben az időszakban megrendelt sapka már nem biztos, hogy megérkezik hozzád az eseményig, kérjük ezzel számolj a vásárláskor
  3. 08.07-én, az esemény napján az úszósapka megvásárolható Balatonbogláron a célban a rendelkezésre álló készlet erejéig. A helyszínen megvásárolt úszósapka ára 4490 Ft.
  4. 08.01-08.10. között vagy a rendelkezésre álló készlet erejéig online az uszas.futanet.hu oldalon, a sapkát „termékek” menüpontban találod.

Az előrendelt úszósapka ára 4990 Ft, ami tartalmazza a postázás költségét is. A beérkezett megrendeléseket a rendelkezésre álló készlettől függően folyamatosan postázzuk.

EGYÉB TUDNIVALÓK, SZABÁLYZAT
  • Az eseményen minden felkészült induló rajthoz állhat, aki a kiírásba foglalt feltételeket elfogadja.
  • A táv teljesítése közben mentőmellény viselése kötelező, melyről mindenkinek saját magának kell gondoskodnia.
  • A távot a SUP típusától függetlenül csak egyéni indulók teljesíthetik, a SUP-on más személy nem tartózkodhat (kutya sem). A távot csak és kizárólag a Révfülöp-Balatonboglár útvonalon lehet teljesíteni. Balatonboglárról visszaevezni szigorúan tilos!
  • A teljesítés közben az átúszás jelzőbóják menetirány szerinti bal oldalán (jobb kézről) max. 30 m-es távolságban kell haladni, illetve a beúszás biztosítóhajóit ugyanilyen módon kell elhagyni.
  • Tilos az úszósávon (bóják és biztosítóhajók közötti terület) belül haladni.
  • A SUP felfújásával várd meg a vízreszállás előtti perceket! Előtte kényelmesen intézd a karszalag átvételt, az átöltözést, a ruhatározást és egyéb apró-cseprő ügyeidet!
    • Rajtolás előtt a sporteszközöket a SUP versenyközpont közelében kialakított átmeneti, felügyelt tárolóban lehet elhelyezni az indulás előtt.
    • Kérünk minden teljesítőt, hogy a sporteszközét Balatonbogláron, a célba érkezés után a lehető legrövidebb időn belül eressze le, merev SUP esetén kísérőjének adja át, és ezt követően váltsa be a célcsomagban található lapon szereplő kuponokat. A csomagmegőrző ruhatárhoz kérjük, ne menj oda merev vagy felfújt SUP-pal! A déli parton SUP tárolót nem alakítunk ki.
  • A résztvevőket szállító hajóra csak leengedett és összecsomagolt állapotában lehet a SUP-ot felvinni. Ezen a hajón merev SUP szállítására nincs lehetőség.
  • Kizárásra kerülhet az az induló, aki nem teljesíti az esemény- szervezők által kijelölt – teljes távját vagy a nevezési lapot pontatlanul, nem a valóságnak megfelelő adatokkal, illetve hiányosan tölti ki.
  • Az eseményen értékmegőrzést nem vállalunk!
  • Tilos alkohol, kábítószer, vagy egyéb tudatmódosító szer használata/fogyasztása a rendezvény előtt
    és alatt is! A szervezők kizárhatják az eseményről az ittas vagy/és módosult tudatállapotú
    személyeket.
  • A rendezvényen való részvétel alapvető feltétele az úszni-tudás, vízbiztonság megléte.
  • A esemény helyszínén bármilyen reklámtevékenység csak a szervező előzetes engedélyével, egyeztetett formában és módon végezhető.
  • A balatonboglári Platán Strand NEM kutyabarát.
  • A szervező fenntartja a jogot, hogy a résztvevők számát korlátozza, a nevezést bármikor lezárja.
  • A szervező fenntartja a program- és időpont-változtatás jogát.
  • Mindenki számára kötelező az aktuális járványügyi szabályok betartása.
FUT (ÉS SUP-OZIK) A CÉG

A Lidl Balaton-átúszás is része a cégek, munkahelyi közösségek számára meghirdetett sorozatunknak, amelyben a futás mellett kerékpáros, triatlon és úszó eseményeket is kínálunk a cégük színeiben sportolni szándékozóknak.
Az átúszást és a féltávot teljesítő céges úszók egyaránt a maximális 3 részvételi ponttal gyarapíthatják cégük pontszámait. A szezon végén a végső sorrendnél a legalább 5 eseményen résztvevő cégeket értékeljük. A kisebb létszámú vállalatokat is ösztönözzük a legalább 5 eseményünkön való részvételre, hiszen a végeredmény kialakításakor figyelembe vesszük a dolgozói létszámokat, és ezek alapján 5 kategóriában hirdetünk győzteseket.

Regisztráció a Fut a cég sorozatra

A Fut a cég sorozaton való részvételi szándék jelzése a normál nevezési folyamat része és nem jár külön költséggel. A 12 eseményünk érintett versenyszámaira történő nevezéskor a nevezési felületen, vagy a nevezési lapon a “Fut a cég” mezőnél “igent” kell jelölni és a “cégnév” rovatba beírni a cég nevét. A nevezési adatok rögzítését követően így a céges színekben nevezett versenyző a táv teljesítésével megszerzett részvételi pontjai az adott cég pontszámait gyarapítják.

A Fut a cég sorozat teljes versenykiírása és aktuális állása itt >>>

SPORTOLJ JÓTÉKONYAN!

 

A projektet az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Balaton Fejlesztési Tanács támogatta.